10 történet, ami bizonyítja, hogy létezik még összetartás a világon

,A kedvesség olyan nyelv, melyet a süket is meghall, s a néma is megért” – tartja a közmondás, és szavakkal kifejezhetetlen, hogy mennyire igaza van. Egy cseppnyi odafigyelés is elég hozzá, hogy bearanyozzuk és szebbé tegyük valaki napját, ahogyan az alábbi történetekből is kiderül:

13 kamion parkolt le egy híd alá az Egyesült Államokban. Ezt egy ember megmentésért tették, aki készült levetni magát a hídról.

Kínában egy önkéntes eteti a rendőrkutyákat, akik türelmesen várják a sorukat.

Egy hajléktalan fontos papírokat talált a szemétben, amit visszajuttatott a tulajdonosának, ezzel megmentve életét. Ugyanis az iratok tulajdonosa fontos műtétre várt és az iratai nélkül nem végezték volna el az életmentő beavatkozást.

Ez a vendéglátó egység minden nap a maradékot szétosztja a rászorulók közt.

Egy futball mérkőzés után egyik kapus nyugtatja az ellenfél csapat kapusát, aki teljesen összeomlott. 90 percig hallgatta, a lelátóról ordibáló tömegtől a gonosz megjegyzéseket.

A szobatársam minden héten kétszer a hugával beszél. Ilyenkor segít neki algebrából megoldani a házi feladatot.

Egy diáklány elvesztette a pénzét és az iratait. Egy hajléktalan odaadta neki az utolsó pénzét, hogy haza tudjon menni. A lány nem hagyta hála nélkül. Összegyűjtöttek a barátaival 42 000 angol fontot a férfi számára.


Montana Brown kétszer is küzdött rákkal: 2 évesen és 15 éves korában. Megfogadta, hogyha életben marad, ő is segíteni fog másokon. Később orvos lett és ott kezdett el dolgozni, ahol az ő életét is megmentették.


David és Heather Mosher egy kórházban házasodtak össze, mert a nő végstádiumban volt, rákkal küzdött. A férfi szerette volna boldoggá tenni szerelme hátralévő életét. 18 órával később elhunyt.

Egy vak lánynak a 9. születésnapjára, édesanyja Braille írással díszített csokikat készített.

Egy anya 2 gyermekével utazott a repülőn. Ez a férfi egész úton segített neki lefoglalni a gyerekeket.