Kategória Egyéb

13 alkalom, amikor a karma csak csendben tette a dolgát

Az ember cselekedetei visszahatnak az életben. A helyes és a helytelen tettek egyaránt visszaszállnak az elkövetőjükhöz, mint egy bumeráng. Tehát minden tettünk következményekkel jár, aminek az áldásos hatását, vagy éppen súlyos terhét is viselnünk kell előbb vagy utóbb. Nagy vonalakban…

14 ember, akinek kísérteties élményben volt része

Történnek olyan események az életben, amikre nehéz logikus magyarázatot találni. Hogy vajon nincs is, vagy csak nem vagyunk képesek megtalálni, az már más kérdés. Feltételezhetően a racionális gondolkodású és a spirituális beállítottságú emberek jól el tudnának erről vitázni. Ettől függetlenül,…

16 ember, aki nem sűrűn használja a fejét

Megesik, hogy már csak utólag esik le az embernek, hogy korábban valami égbekiáltó sületlenség hagyta el a száját. Ugyanakkor még mindig az a jobbik eset, amikor belátjuk hogy tévedtünk, és elfogadjuk egy a témában tőlünk jártasabb ember helyreigazítását. Persze sok…

12 ember, aki szerint egy bankban is bármi előfordulhat

Az ügyfelek és banki dolgozók közötti kommunikáció nem minden esetben megy teljes gördülékenységgel. Sőt, ha igazán őszinték szeretnénk lenni, akkor valószínűleg az a ritkább eset, amikor teljesen flottul zajlik az ügymenet. És az anélkül mondjuk, hogy akár a banki ügyintézők,…

5 apa és fia, akik humoruknál vannak

Az apák és fiaik közötti kapcsolatban is helye van a humornak, sőt, még inkább szorosabbra fűzi azt, ha őszintén tudnak nevetni egy jót önmagukon és egymáson is. 1. Miután megszereztem a jogosítványomat, felajánlottam az apámnak, hogy hazafuvarozom őt a munkahelyről.…

14 ember, akinek rossz pillanatban kapcsolt ki az agya

Jóleső érzés tud lenni, amikor egy kicsit kikapcsolunk, kiszellőztetjük az agyunkat és kiürítjük a gondolatainkat. Abban az esetben, ha ezt nyugodt körülmények között, teljesen tudatosan csináljuk, akkor kifejezetten pozitív hatással bír, szinte új embernek érezzük utána magunkat. Viszont ha az…

Egy férfi bemegy a bisztróba

Egy férfi bemegy a bisztróba. A pincér megkérdi, milyen italt hozhat neki. – Nem kérek semmit, köszönöm. Egyszer próbáltam alkoholt inni, de olyan rosszul lettem tőle, hogy aztán sohasem próbáltam. Kis idő múlva jön a pincér, megkínálja cigarettával. – Nem,…

Férfiak, akinek okoznak némi fejtörést a nők

A nők és a férfiak másképp reagálnak adott helyzetekben, másképp vélekednek az élet bizonyos dolgairól. Mint mindennek, ennek is megvan a maga napos és árnyoldala. Ez abban mutatkozik meg, hogy számos nézeteltérést, illetve komikus szituációt szülhet egy kapcsolatban. Talán nem…

Férfiak, akik nem komolyodtak meg a házasság után sem

A férfiakra férjként és édesapaként egyaránt felelősségteljes szerepkör hárul egy családban, ám ez nem akadályozza meg őket abban, hogy azért teret engedjenek a komolytalanabb énüknek is. Ezért aztán a feleségeik is inkább nagyra nőtt gyerekként néznek rájuk, mintsem felnőtt férfiként.…