12 felvétel hírességek testvéreiről, amik bizonyítják, hogy néhány dolog sosem változik

Egy tanulmány szerint, mire a gyerekek 11 évesek lesznek, szabadidejük 33%-át a testvéreikkel töltik. Ez több, mint a szülőkkel, barátokkal, tanárokkal vagy akár önmagukkal töltött idő. Nem meglepő tehát, hogy a testvéreinkhez való kötődés az egyik legerősebb kapcsolat, amit életünk során kialakíthatunk, és ez alól a hírességek sem kivételek. Ők is nagy becsben tartják a testvéreikkel szerzett emlékeket, és szeretettel gondolnak vissza a velük együtt töltött gyermekkorukra.

Minket megérintett az a különleges kapcsolat, amelyet ez a 12 híres ember ápol a testvérével, és úgy döntöttünk, hogy megosztjuk veled is.

1. Taylor és Austin Swift

1592847493_1035844621100430.jpg

Taylor Swift öccse 29 éves, és filmművészetet tanult a főiskolán. Austin 2016-ban debütált színészként a Pierce Brosnan főszereplésével készült I.T. című thrillerben, és ugyanebben az évben szerepelt a Ben Affleck által rendezett Az éjszaka törvénye című filmben is.

2. Penelope és Monica Cruz

2065100340_1715817962110055.jpg

Monica Cruz színésznő, táncos és divattervező. 2007-ben nővérével, Penelope-val együtt estélyi ruhakollekciót tervezett a spanyol Mango kiskereskedelmi cégnek. Monica 2013-ban adott életet lányának, Antonellának.

3. Jessica és Joshua Alba

1350848893_857211006576258.jpg

Joshua Alba a nővérével együtt szerepelt a Sötét angyal című tévésorozatban, amikor még csak 18 éves volt. Ezt megelőzően olyan cégeknek dolgozott modellként, mint a Tommy Hilfiger, a Sketchers és a Teen Magazine.

4. Emma és Alex Watson

419614911_1962621100630530.jpg

Alex Watson modell és színész. 2010-ben nővérével, Emmával együtt szerepelt a Burberry reklámfotózásán. Emellett szerepelt Pixie Lott egyik klipjében is.

5. Nicole és Antonia Kidman

434511650_487737252110075.jpg

Antonia újságíróként és műsorvezetőként dolgozik. Az ASTRA Awards-on kétszer is elnyerte a kedvenc női személyiségnek járó díjat. Ausztráliában él férjével, Craiggel és 2 gyermekükkel.

6. Gisele Bundchen és ikertestvére Patricia

23628098_38721100761082.jpg

Patricia szorosan együttműködik ikertestvérével, Gisele-lel, mint menedzsere és szóvivője. Manapság Gisele fehérneműgyártó cégénél, az Intimatesnél dolgozik

7. Mary-Kate és Ashley Olsen

272022615_2069302110087127.jpg

Az Olsen-ikrek a leghíresebb szerepeiket együtt játszották: először a Bír-lak című tévésorozatban osztoztak egy szerepen, majd olyan filmekben szerepeltek ikrekként, mint a Kettőn áll a vásár. Később Mary-Kate és Ashley is felfedezte érdeklődését a divat iránt, és 2007-ben együtt indították el The Row nevű márkájukat.

8. Julianne és Derek Hough

835088455_1195211009856196.jpg

Derek Hough profi táncos, koreográfus, színész és énekes. Híres partnereivel rekordot jelentő 6 alkalommal nyerte meg a Dancing with the Stars-t.

9. Demi Lovato és Madison De La Garza

1865116313_1521721100956586.jpg

Madison De La Garza leginkább Juanita Solis szerepéről ismert a Született feleségek című sorozatban. Emellett ő az énekesnő Demi Lovato fiatalabb féltestvére.

10. Florence és Toby Pugh

1132086839_1943452110103041.jpg

Toby Pugh, szakmailag Toby Sebastian néven ismert színész és zenész. Ő játszotta Trystane Martell szerepét a Trónok harca sorozatban és Amos szerepét a The Music of Silence (a csend zenéje) című filmben.

11. Kaley és Briana Cuoco

405150907_1118582110110181.jpg

Briana Cuoco 32 éves és színésznőként dolgozik. Nővére, Kaley mellett szerepelt A légikísérő című tévésorozatban.

12. Angelina Jolie és James Haven

1183824324_312110113919921.jpg

Akárcsak nővére, James Haven is színész és producer. Több kisebb szerepet is kapott Angelina Jolie főszereplésével készült filmekben, mint például a Kifutó a semmibe című életrajzi filmben.