16 ember, akik csak felakarták dobni külsejüket, de valami rosszul sült el

Mindannyian szeretnénk szépnek tűnni. Ezért hajlamosak vagyunk felkeresni a szépségszalonokat, körmösöket, sminkeseket és fodrászokat. Sajnos a szépségápolási eljárások eredményei elég kiábrándítóak tudnak lenni.

Számos internetezők által közzétett fotót néztünk át, és most már biztosan tudjuk, hogy a külsővel való kísérletezésnek nem mindig van jó vége.

“Kísérletezem a hajammal – balra az elképzelés, jobbra a valóság”.

“A lábaim gyantázás közben – elküldtem ezt a fotót a legjobb barátnőmnek, és azt hitte, hogy kifestettem a pasim körmét.”

“Utálom a púderes szemöldökömet”

“Tegnap festettem be…”

“Az új gélkörmeim – túl vastagnak tűnnek számomra.”

“Körülbelül 3 évvel ezelőtt sminkesként dolgoztam…”

“Most azon gondolkodom, hogyan lehetne megjavítani…”

“Nemrég költöztem, és kipróbáltam a helyi borbélyt.”

“Még sosem csináltattam meg a körmeimet. Rózsaszín, klasszikus francia stílust kértem, és ezt kaptam. Megőrültem, vagy tényleg szörnyen néznek ki?”

“Balayage-t kértem, és nagyon elégedetlen vagyok az eredménnyel.”

“2016-ban volt ilyen a szemöldököm…”

“Katasztrófa..”

“Kilenc napja voltam microblading-en. Az egyik nagyobb ívű és hosszabb…”

“Egy centit akartam levágatni belőle…”

“Most készült el és utálom.”

“Fizettem ezért..”