23 helyzet, amelyet minden piszkosul fáradt ember meg fog érteni

Ebben a szörnyű és rohanó világban nagyon kevés időnk jut arra, hogy megfelelően kipihenjük magunkat. Nagyon sokan váltott műszakban dolgoznak, 12-14-16 óráig dekkolnak a munkahelyükön, túlórázniuk kell stb. Az ilyen emberek amikor csak tehetik, például utazás közben kapva-kapnak az alkalmon, hogy néhány percre lehunyják a szemüket, ám ezekből a percekből néha hosszú órák lesznek. Előfordul, hogy ezeket a pillanatokat valamelyik családtagunk esetleg idegenek meg is örökítik, majd az interneten találjuk a fotókat. Ma összegyűjtöttünk néhány vicces képet, ami olyan embereket ábrázol, akik fittyet hánytak arra, ki és hol kapja őket lencsevégre alvás közben, vagy miket csinálnak nagyon fáradt állapotban.

“Ezt a fotót kaptam a férjem telefonjáról, a jobb oldali valóban a férjem, a másik embert még soha életemben nem láttam.”

1954409533_823080819937323.jpg

A rendvédelem sem lehet egyszerű munka.

346424368_2011230808805103.jpg

“A kislányom ilyen fejet vágott hétfő reggel, amikor mondtam, hogy óvodába kell mennie.”

292983495_1300508792308090.jpg

“Én is ezt tervezem a hétvégére.”

421127400_1891531812308096.jpg

Azt hiszem ez a férfi sem a korán kelés híve.

610028226_1240696230810567.jpg

Valahogy sose megy az embereknek az a reggeli ébredés.

653193130_992308102549330.jpg

“Minden reggel, amikor elmegyek emellett a bolt mellett és meglátom a próbababát úgy érzem lelki társak vagyunk.”

1293263954_2023081128598317.jpg

Amikor kimész vizet inni és csak egy percre teszed le a fejed.

180270435_723081105179474.jpg

“Ilyen az arcom, amikor a főnököm azt mondja bent kellene maradnom túlórázni.”

1194824418_108702308123723.jpg

Még ez a szegény kutya is elalszik az irodai munka hangulatától.

436864098_1795023081202041.jpg

“Így érzem magam, amikor este hulla fáradtan hazaérek a munkából.”

126905658_1522308128900817.jpg

“Most vagy olyan fáradt vagyok, hogy tényleg kettőt látok az emberből, vagy zavar van a mátrixban.”

401657126_1186809230813217.jpg

“Ez a fiú meg merte csinálni azt, amit én nem.”

736262922_223081358794795.jpg

Néha úgy érzem magam, mint ez a radiátor.

277515686_1589822308149662.jpg

Ez történik, mikor azonnal kávéra van szükséged, de nem teszed oda a bögréd.

1194999051_1063230814432173.jpg

“5 eszpresszót kevertem össze, ha ez nem segít felpörögni, akkor semmi.”

1653131242_2230815132182277.jpg

“Úgy látszik az a kávé nem tette meg a hatását.”

370453842_1823081531576789.jpg

Apja és lánya pontosan ugyanúgy aludtak. Le se tagadhatnák egymást.

1190279071_1695242923081630.jpg

Néha a takarító személyzetnek is kell egy kis pihenés.

865788902_1303292308163558.jpg

“Az unokahúgom beesett az ajtónkon, és úgy ahogy volt kabátostul mindenestül elaludt.”

2106046767_1123081788511941.jpg

Amikor antiszociálisnak érzed magad.

342121040_642308177333731.jpg

Egy hosszú munkával teli nap végén.

1603396857_1842308180829426.jpg

“A héten lesz a tesóm záróvizsgája, tanulás közben leesett a székről, 30 másodpercig azon röhögött milyen béna volt, majd 40 percre így ahogy volt elaludt.”

1032759997_2032308181311964.jpg

Biztos nem játék és mese az orvosok és az ápolók élete.

1607787295_553723081998291.jpg