7 pszichológiai dilemma, amivel még gyermekvállalás előtt meg kell küzdened

Az önbizalomhoz, karrierhez, családhoz és a párkapcsolathoz köthető problémákat még a gyermek tervezése előtt érdemes önmagunkban helyre tenni.

A közhiedelemmel ellentétben a baba nem megnyugvást, hanem plusz feladatok tömkelegét hozza, és ez komoly stresszforrást jelent még a legkiegyensúlyozottabb emberek számára is. A gyerkőc korántsem jelent megoldást bármire is, ezért vigyázzunk arra, milyen miliőbe érkezik. Neki akkor lesz a legjobb, ha a szülők kiegyensúlyozott lelki atmoszférát nyújtanak a számára.

7 olyan problémaforrást mutatunk be, amelyekkel minden gyermekre vágyónak érdemes megbirkóznia még a nagy döntés előtt. Ezt egyedül, a családdal, párral vagy szakember segítségével visszük végbe, mindegy, az eredmény a lényeg, a lelki béke és a tudatos döntés.

1. Főként azért akarsz még egy gyermeket a többi mellé, mert annyira cukik a babák és babázni szeretnél?

A kisbabák tényleg aranyosak, az az érzés pedig, hogy teljes mértékben gondoskodhatsz róluk, függőséget okozhat. Gondold végig, tényleg csak azért szeretnél még egy kicsit, mert babázni szeretnél, vagy valóban megvan a helye a családotokban a jövevénynek? Mekkorák a gyermekeid? Nem lenne inkább hasznosabb, ha az újszülöttel töltött időt és figyelmet az idősebb apródokra szentelnéd? A párod mit szól az ötlethez? Egészségügyileg hogy bírnál még egy terhességet és szülést?

Gondoskodásra ugyanúgy vágynak a gyermekeid és a párod. Sok esetben a harmadik, negyedik, sokadik jövevény már jócskán bezavarhat a párkapcsolati viszonyba és az idősebb gyermekekkel való kapcsolatba is.

2. Azt gondolod, hogy a párkapcsolati gondjaitokra, a feszültségre és az elhidegülésre a kisbaba a legjobb orvosság?

Tévedsz!

A kapcsolatok 67%-a veszélyes mezőkre evez a gyermekszületést követően, ezt mutatják a statisztikák. ( https://www.washingtonpost.com/news/inspired-life/wp/2015/06/30/when-threes-not-the-charm-how-to-manage-the-higher-risk-of-divorce-when-baby-comes-along/ ) A kapcsolati elégedetlenség érzése általában a baba 6-9 hónapos kora körül kezdődik a férfiak esetében. Amennyiben ez lenne a házasság mentőhálója, inkább ne vágjatok bele a programba.

3. A karriered számodra mindennél fontosabb?

A munkamániások soha nem kapcsolják le az agyuk azon részét, amelyek a benti projektek megoldására törekszik. Folyamatos az agyalás, minimális szintű stressz és teljesítési kényszer lengi be a szabad időt is. Ezzel a feszültséggel a karrierista megtanult együtt élni, sőt, néha a lételeme is, de a gyermeknek nincs rá szüksége, pedig hamarabb megérzi, ezel egy időben őt is negatívan érintheti, (https://childhoodtraumarecovery.com/all-articles/workaholic-parents-possible-harmful-effects-on-children/)  mint hinnénk. Ezért a csöppségek kevesebb és osztott figyelmet kaphatnak, amely hibás önértékeléshez vezethet.

4. Te elégedett vagy a saját életeddel?

A Michigan Állami Egyetem kutatása szerint ( https://www.canr.msu.edu/news/young_children_learn_by_copying_you ) a kisgyermekek másolva tanulnak, tehát azt csinálják, amit látnak. Mit jelent ez? A palánta javarészt úgy fog viselkedni, ahogy te mintáztad meg ezt tudatosan vagy sem. Pontosan ezért fontos, hogy a jelenlétében magabiztos, következetes, boldogságra és kiegyensúlyozott életre törekvő ember légy, célokkal és sikerekkel. Máskülönben, a passzív és nyavajgó minta marad a számukra, és kínkeserves munkával tanulják meg, jó későn, hogy lehet másképp.

6. Még mindig gyermeteg vagy?

Az infantilizmus pszichológiai kifejezés arra az esetre, amikor a felnőtt nem tudatosan irányítja az érzelmi megnyilvánulásait, hanem utat enged bármilyen érzelemnek, reakciónak. Ez a viselkedési minta is káros lehet a csöppségek intellektuális fejlődésére, hiszen az önkontroll nem csak a helyes viselkedés, a szocializálódás, hanem a sikeresség alapja is az élet bármely területén. Mivel a gyermek számára a közvetlen környezete jelenti a mintát, jogos a kérdés, lehetünk-e mi a példaképei?

7. A stressz és az idegesség az életed velejárói?

Egy kutatás ( https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5656709/ ) szerint a szülő negatív életszemlélete és kisugárzása jelentős hatással bír a csecsemő fejlődésére. Amennyiben egy éves kora előtt kitartóan stresszes, ideges környezetben tartózkodik, átveszi az apuka és az anyuka hangulatát, és olyan alaptermészetű emberré válik a kisbaba.

8. Elvárod, hogy az életben minden tökéletesen történjen?

A perfekcionizmus ( https://www.psychologytoday.com/intl/basics/perfectionism ) félelemből, önértékelési gondokból és negatív gyermekkori tapasztalatokból fakad. A szülő, aki az utódjától tökéletes viselkedést vár el, gondolkozzon azon, miért lehet ez, hiszen ő sem viselkedett makulátlanul annak idején. A másik része a történetnek a kettős mérce, hiszen hogyan is várhatnánk el tökéletes viselkedést, ha mi magunk sem cselekszünk mindig hibátlanul?!