Emlékszel még a Született feleségek Juanita-jára, aki Eva Longoria lányát alakította? Így néz ki 18 évesen

Madison de la Garza a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Született feleségek című sorozattal vált igazán ismertté, aki Juanita Solis-t, Gabrielle Solis (Eva Longoria) és Carlos Solis (Ricardo Chavira) lányát alakította.

Kevesen tudják róla, hogy a valóságban Demi Lovato féltestvére, aki gyakran vitte magával a vörös-szőnyeges eseményekre. Emiatt nem voltak számára idegenek a kamerák, amikor 2008-ban, 7 éves korában lehetőséget kapott, hogy szerepeljen a sorozatban.

Először csak néhány epizódban szerepelt, majd két évadon keresztül mellékszereplőként, az utolsó évadban pedig már főszereplőként volt jelen a sorozatban.

Habár a sorozat 2012-ben véget ért, Madison nem tűnt el a süllyesztőben, hanem olyan sorozatokban és filmekben szerepelt, mint a Sok sikert, Charlie!, a Bad Teacher és a Muertoons.

A testsúlya miatt már gyerekkora óta folyamatosan kritizálták és talán ennek köszönhető az is, hogy egy ideig egy olyan mozgalom élén tevékenykedett, amely arra biztatta a nőket, hogy fogadják el önmagukat.

Külön érdekesség, hogy végül elszánta magát és megszabadult a súlyfeleslegétől, azóta pedig nagy sikere van a közösségi oldalán is: már több, mint félmillióan követik.

Mi sem érzékelteti jobban az idő múlását, mint az, hogy a sorozatnak vége, a kis “Juanitából” pedig kész nő lett, hiszen Madison betöltötte a 18-at.

Forrás