19 jópofa szülő, aki tett róla, hogy a gyereke soha ne unatkozhasson

Kétség sem fér hozzá, hogy a szüleink a létező legmenőbb emberek a Földön, ám bármennyire is szórakoztatóak és bármennyire is imádjuk őket, olykor azért rendkívül idegesítőek is tudnak lenni néha: zavarba hoznak a barátaink előtt, érthetetlen ajándékokkal bombáznak, és nem bírják elfogadni a tényt, ha már felnőtt a gyermekük. Ez persze csak a gyerekek számára kínos, rajtuk kívül ugyanis a szüleikkel közösen mindenki jót nevet a történteken, épp úgy, mint a most következő embereken, akik az interneten osztották meg a furcsábbnál-furcsább szülőkkel kapcsolatos történeteiket.

1. Valakinek az anyja úgy döntött, hogy egyszerűbb odavinni egy széket és face to face videóra venni a gyerekét, mint a nézőtérről zoomolgatni a mobillal…

1718238351_721020750453556.jpg

2. “Anyám halloweenre nekem öltözött.”

238146296_1121020855566566.jpg

3. “Anyám úgy döntött, hogy visz egy kis karácsonyi hangulatot az utcánkban dolgozó munkások életébe.”

529025824_319321020996262.jpg

4. “Tanárként dolgozom, édesanyám pedig ezt kötötte nekem karácsonyra.”

1276982199_929522102098650.jpg

5. “Megkértem anyámat, hogy hozzon nekem hajgumit, mert egy sincs…mire ő közölte, hogy majd ha előbb kitakarítottam a szobámat. Touché, anya…Touché!”

1974395322_265004221021053.jpg

6. “Mondtam édesapámnak, hogy eltörött a vágódeszkám, úgyhogy munkából hazafelé menet beugrott hozzám és ezt hozta…”

186665362_1631844210211740.jpg

7. “Nem vagyok benne biztos, hogy anyám érti, hogyan működik a multicooker.”

1717864105_687210212854106.jpg

8. “Ezt adta nekem faterom karácsonyra. Igen, az az ő arca Mona Lisa fejére retusálva.”

1983093566_1721021306499160.jpg

9. “Apám nem különösebben jó a ház körüli javítások elvégzésében, ezért a legutóbbi munkáját műalkotássá változtattam.”

1747447728_1958345210214509.jpg

10. “Mikor elutaztam nyaralni, megkértem apámat, hogy esténként etesse meg a macskáimat. Nem gondoltam rá, hogy csak a postaláda-nyíláson keresztül fogja beszórni nekik a tápot.”

796511714_1480333210214337.jpg

11. “Anyám meglátogatta apámat a kórházban. Találd ki, melyiküknek kellene az ágyban feküdnie…”

1470074822_31257082102152.jpg

12. “Először voltam a barátnőm szüleinél…nem mertem megtörölni a kezemet kézmosás után, mert nem tudtam, hogy ez most törülköző vagy dekoráció.”

1278678538_541423321021648.jpg

13. “Megkértem apámat, hogy adja ki nekem a hajvasalót a fürdőszobából, mielőtt fürödni kezd…de nem tudta, hogy melyik az.”

1834272274_598679142102171.jpg

14. “Csak egy pillanatra mentem ki a fürdőszobából, amíg ruhát kerestem magamnak. Mire visszaértem, anyám már pulykát olvasztott a fürdővizemben.”

1225687773_1065060652102188.jpg

15. “Anyám üzenete: vacsora a hűtőben.”

871633622_1210219094408112.jpg

16. “Apám télapónak öltözött annak ellenére, hogy 23 éves vagyok, a húgom pedig 20.”

856721908_1998492102190644.jpg

17. “Édesanyám 150 ezer forintos okostelefonnal mászkál, de még mindig nem tudja, hogyan kell emlékeztetőt állítani, úgyhogy a hátuljára ragasztja a fontos dolgokat.”

392123152_2078210220695559.jpg

18. “Ez volt az a pillanat, amikor apám rájött, hogy a fele szendvicset papírral együtt ette meg.”

427087104_1883832102211667.jpg

19. “Apám mindig elrejt nálam 20 dollárt, amikor meglátogat. Ez volt az eddigi legjobb rejtekhely…1 hétig főztem kávét, mielőtt megtaláltam volna.”

54711178_1024210222305041.jpg