20+ ember, akik ötöst kapnak a próbálkozásért

A kudarc kollektív tapasztalat, amit a legtöbben már átéltünk. A pszichológusok szerint, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük, a legjobb, amit tehetünk, ha csak azokra a dolgokra koncentrálunk, amelyeket irányítani tudunk, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy csak jót nevetünk a szerencsétlenségünkön.

“A bal oldali tortát rendeltük, és a jobb oldalit kaptuk. Elmo látott már szebb napokat is..”

“Megpróbálom kiegyenlíteni a barnaságomat”

“A barátnőm megpróbált minion sütiket sütni…”

“Nem vettem észre, hogy lyukas..”

“Az öcsém, aki 2 hét múlva kiköltözik, megpróbált pizzát sütni.”

“Az elmúlt 3 évben a feleségem Yoshi tortát készített nekem a születésnapomra. Mindig szörnyű volt, de engem nem érdekel.”

“Nagyon vártam, hogy betakarítsam az első saját termésem…”

“Mondtam a férjemnek, hogy mérje le, de szerinte minden ajtó ugyan akkora…”

“Késve és sietve pakoltam ebédet..”

“Mindig izgalmas, mikor bújócskázunk.”

“Majdnem olyan!”

“Apám futni készült. Lefeküdt nyújtani, aztán bealudt.”

“Gratulálok a fiamnak. Mindig őrületes módon nyitja ki a dolgokat.”

“Nem akarok róla beszélni.”

“Marge, gyurmából – a gyerekem műve.”

“Megpróbáltuk elmagyarázni az idős úrnak, hogy az ujja belelóg..”

“Elméletileg nagyszerű ajándékötlet..”

“Az édesanyám kiöltözött a moziestre.”

“Elhoztam a nagyit a szemészetre. Ezt vettem észre a parkolóban.”

“Megpróbáltam burgonyát termeszteni.”

“Anyukám rendelt egy tortát a ballágsomra..”

“Megpróbáltam…”

“Megtettem minden tőlem telhetőt.”