Gazsiék tönkremennek teljesen, és mindenüket eladják, már csak egy színes tévéjük maradt. Mivel jön a tél, ha nem szereznek pénzt, éhen halnak. A felesége megszólal:
– Té! Hát kirjil má á Kohntul vágy százezret, mer különbén felkopik áz állunk!
– Dé hát az uccse fog ádni!
– De há csak próbaljad meg – érvel az asszony, és végül meggyőzi Gazsit. El is megy a Kohnhoz.
– Há instállom, csókolum á kezsit, áz lenne á helyzet, hogy kine 100000 forint a tilre, mer má csak egy színes tévénk márádt.
– Ok, Gazsi, semmi probléma – szól Kohn, és már nyújtja is a 100ezret. Gazsi nem hisz a szemének. Már menne is ki az ajtón, amikor utána szól a Kohn:
– Várjál csak, Gazsikám. Azt ugye tudod, hogy majd 200ezret kell megadnod?
Gazsi majd összeesik, de nincs más választása, elfogadja. Most már még gyorsabban menne ki, de Kohn folytatja:
– De, kedves Gazsikám, azért kellene valami biztosíték is. Azt mondtad, van egy tévéd – hozd el azt kauciónak.
Gazsi totál kikészül, de nagyon kell a pénz – elrohan haza, és elhozza.
De Kohn folytatja:
– Drága Gazsikám! Az a helyzet, hogy gondolkoztam, amíg te odahaza voltál, és be kellett látnom, hogy ez még nem elég. Te alkalmi munkákból és segélyből élsz. Nem lehetek biztos, hogy meg tudod-e adni ezt a sok pénzt. De van egy ötletem. Most itt hagyod a felét, és a másik 100ezret majd tavasszal megadod, jó?
Gazsi bátortalanul visszaadja a pénzt, majd elbúcsúzik. Hazafelé bandukolván így morfondírozik: – Hú, bázzeg! Most se pízem, se tévém, és még 100ronggyál lógok a Kohnnák…
