A Kovács házaspár hosszú évek óta hiába várja a gyermekáldást, mindennel megpróbálkoztak de csak nem akart összejönni a gyerek. Végül úgy döntenek, hogy felkeresnek egy bérapát.
A megbeszélt napon Kovácsné izgatottan várja a jelentkezőt.
Csakhogy közben váratlanul egy házaló gyermekfotós is becsönget, hátha sikerül új megrendelőt szereznie.
Kovácsné ajtót nyit.
– Jó napot kívánok! Azért jöttem…
– Ó, tudom, miért jött! Már nagyon vártam.
A fotós meglepetten elmosolyodik.
– Ennek örülök. A gyerekek a specialitásom.
– Pont ezért választottuk magát. Fáradjon be!
Leülnek a nappaliban.
– Nos, hogyan kezdjük? – kérdezi Kovácsné.
– Bízza csak rám! Szerintem kettőt készítenék a fürdőkádban, egyet a kanapén, néhányat az ágyon, és talán a nappaliban is lenne pár remek beállítás.
Kovácsné elkerekedett szemmel néz rá.
– A fürdőkádban is? Meg a nappaliban is? Nem csoda, hogy a férjemnek eddig nem sikerült…
– Nézze, asszonyom, senki sem tud mindig tökéletes munkát végezni. De ha több pozícióból, több szögből is kipróbáljuk, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
– Jaj, Istenem… az rengeteg…
– Ebben a szakmában nem szabad sietni. Öt perc alatt is végezhetnék, de akkor valószínűleg csalódna a végeredményben.
– Hát… legyen…
A fotós elővesz egy albumot.
– Megmutatok néhány korábbi munkámat.
Az első képre mutat.
– Ezt például a budapesti Andrássy körúton, egy városnéző busz tetején készítettem.
– Jesszusom…
– Ezek pedig ikrek. Velük megszenvedtem. Az anyukájuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
– Tényleg?
– Bizony. Végül ki kellett mennünk a Margitszigetre, különben nem sikerült volna. Rengetegen odagyűltek, négy-öt sorban álltak körülöttünk, mindenki látni akarta.
– Négy-öt sorban?
– Igen. Az anyuka több mint három órán keresztül folyamatosan sikítozott. Alig tudtam a munkámra koncentrálni. Mire a végére értünk, már sötétedett, úgyhogy a maradékot gyorsan kellett ellőnöm. Aztán a mókusok nekiálltak rágcsálni a felszerelésemet, úgyhogy inkább összepakoltam.
Kovácsné döbbenten előrehajol.
– Azt akarja mondani… tényleg megrágták a… felszerelését?
– Igen, bizony. Na, ha készen áll, behozom az állványomat.
– Az állványát?
– Persze. Muszáj használnom, mert a felszerelésem olyan nagy, hogy sokáig nem tudom kézben tartani.
A fotós értetlenül néz maga elé.
– Asszonyom?… Asszonyom!
– A fenébe… csak nem elájult?