A székely bácsi és a fia csendesen ballagnak az erdőben. Sokáig egyikük sem szól egy szót sem, csak a madarakat hallgatják. Egyszer csak a fiú megtorpan.
– Édesapám… nézze csak! Mi lehet ez itt a földön?
Az öreg lehajol, hosszasan nézegeti a rozsdás puskát. Percek telnek el, mire megszólal:
– Hát… édös fiam… szerintem ez bizony egy furulya.
Felveszik, és mennek tovább. Jó darabig ismét némán gyalogolnak, de a fiút csak nem hagyja nyugodni a dolog.
Vagy öt kilométerrel odébb újra megszólal:
– Édesapám… ha ez tényleg furulya, mér’ nem próbáljuk ki?
Az öreg elgondolkodik, majd bólint.
– Hát… próbáljuk mög.
Megállnak egy tisztáson, előveszik a „hangszert”, és a fiú kíváncsian kérdezi:
– Osztán hogyan lössz az?
Az öreg teljes komolysággal felel:
– Hát úgy, fiam, hogy én fújom, te mög nyomogatod, oszt csak mögszólal valahogy.
Így is tesznek. A székely bácsi a szájába veszi a puska csövét, és fújja teljes erőből, a fia pedig kíváncsian babrálni kezdi a ravaszt.
Egyszer csak hatalmas dörrenés hallatszik. A puska elsül, az öreg szája pedig fülig felreped.
A fiú néhány másodpercig döbbenten áll, majd megszólal:
– Ne vigyorogjon úgy, édesapám… én majdnem halálra rémültem!
