18 véletlen egybeesés, amely olyan humoros, hogy nehéz elhinni, nem direkt történt

Amikor könyvet olvasunk vagy filmet nézünk, gyakran találkozhatunk azzal az üzenettel, hogy “minden valósággal kapcsolatos hasonlóság csak a véletlen műve” – vagy valami ilyesmi. De tényleg így lenne? Történhet annyi véletlen egybeesés, hogy végül olyasvalami szülessen, amit szánt szándékkal sem lehetett volna ennél hasonlóbbra, ennél tökéletesebbre készíteni? A jelek szerint igen.

Minket mindig lenyűgöznek az előre megjósolhatatlan, teljesen kiszámíthatatlan, és szinte már abszurd pillanatok, ezért felkutattuk kicsit a közösségi oldalak lapjait, hogy olyan pillanatokat gyűjtsünk össze, melyek szinte már dacolnak a józan ésszel.

1. ,,Egy gyerekzsúrra jöttem és találkoztam ezzel a két fickóval. Nem ismerik egymást és soha nem is találkoztak. Ez színtiszta véletlen. Vagy inkább csoda.”

1936824991_1865000019916874.jpg

2. Ezen a képen egyik játékos lába, sőt még a játékvezető lábai sem érintik a talajt.

1765560102_700002059741331.jpg

3. ,,Apám ezt látta a munkahelyétől nem messze.” (felirat: eltűnt macska)

40140444_900002117850534.jpg

4. Már tudjuk, mi inspirálhatta ennek a pulóvernek a tervezőjét. Vagy fordítva.

52796734_2041577000021827.jpg

5. Macskanő.

520021702_2033560000228055.jpg

6. A pilóták között is vannak perfekcionisták.

874340682_327000023759797.jpg

7. Úgy látszik, hogy ezen a munkahelyen követelmény a kék autó.

1007273493_1901444000024084.jpg

8. ,,Pont olyan a tányérom, mint a szakácskönyvben, amit karácsonyra kaptam.”

1859620759_681000024943383.jpg

9. ,,A nagymamám borkóstolásra ment, ahol találkozott még két olyan idős hölggyel, aki olyan ruhában volt, mint ő.”

652143256_520000251192410.jpg

10. ,,A barátom nyulának egy nyúl van az orrán.”

307246604_2061530000267293.jpg

11. Ezt a kettőt egymásnak teremtették.

1730915042_1070000260909012.jpg

12. Mancs a mancson.

1730580763_2020000276267826.jpg

13. ,,A barátnőm azt mondta, hogy a zuhanyfüggönyöm épp olyan, mint az egyik ingje. Nem hittem el, míg egy héttel később újra meg nem látogatott.”

977818720_355783500002833.jpg

14. Min a jin és jang.

1533461311_853000029082217.jpg

15. Nemcsak az embereknek lehetnek vörös szemeik a fényképeken.

355506036_532595850000296.jpg

16. A fa tökéletesen követi az autó körvonalát.

695161486_1870000030067715.jpg

17. Még maga Kylo Ren is támogatja a tanévkezdés előtti nagy bevásárlást.

624113376_1762134790000313.jpg

18. ,,A tányérom pontosan egyforma darabokra tört.”

1563282067_1000031764654992.jpg