Sok beszámoló szól arról, hogy a párok veszekedése abból ered, hogy a férfi fáradt a munkától, és a nő azt szeretné, ha többet segítene otthon. És ebben a bejegyzésben pontosan ez a helyzet. Azonban a nő ahelyett, hogy csak veszekedett volna, feldúltan hagyta el a házat. Két nappal később ezt a levelet kézbesítik neki:
Kedvesem,
két nappal ezelőtt csúnyán összevesztünk. Fáradtan jöttem haza a munkából. Este nyolc óra volt, és csak a meccset akartam nézni.
Amikor megláttalak, kimerült és rossz hangulatban voltál. A gyerekek veszekedtek és a baba sírt, miközben te próbáltad elaltatni.
Felhangosítottam a tévét.
Nem halnál bele, ha segítenél egy kicsit, és jobban részt vennél a gyerekeid nevelésében – mondtad dühösen, miközben lehalkítottad a tévé hangerejét.
Dühösen válaszoltam: Egész nap dolgoztam, hogy te otthon maradhass és babaházasdit játszhass.
A vita folytatódott. Te sírtál, mert dühös és fáradt voltál. Nagyon kegyetlen dolgokat mondtam. Kiabáltál és azt mondtad, hogy nem bírod tovább.
Nekem kellett vacsorát adnom a gyerekeknek és lefektetnem őket. Másnap nem jöttél haza, és meg kellett kérnem a főnökömet, hogy otthon maradhassak és vigyázzak rájuk.
Rohamoknak és sírásnak voltam tanúja.
Az egész napot azzal töltöttem, hogy ide-oda rohangáltam, még arra sem volt időm, hogy megfürödjek.
Egyszerre kellett tejet melegítenem, gyereket öltöztetnem és a konyhát takarítanom.
Az egész napot bezárva töltöttem, anélkül, hogy bárkivel is beszélhettem volna.
Nem tudtam nyugodtan leülni az asztalhoz és élvezni az ebédet, mert a gyerekek után kellett rohangálnom.
Mentálisan és fizikailag annyira kimerült voltam, hogy csak aludni akartam, de három órával később fel kellett kelnem, mert a baba sírt.
Két napot és két éjszakát éltem át a helyedben, és elmondhatom: megértem.
Megértem a fáradtságodat.
Megértem, hogy anyának lenni állandó áldozatot jelent.
Megértem, hogy kimerítőbb, mint 10 órán keresztül a munkahelyi nagykutyák társaságában döntéseket hozni.
Megértem a frusztrációt, hogy feladjuk a szakmánkat és az anyagi szabadságunkat azért, hogy a gyermekeinkkel lehessünk.
Megértem a bizonytalanságot, hogy a gazdasági biztonságod már nem csak tőled, hanem a partneredtől is függ.
Megértem az áldozatokat, amelyeket azzal hozol, hogy nem jársz el a barátaiddal, nem sportolsz vagy nem alszol éjszaka.
Megértem, milyen nehéz lehet bezárva maradni és a gyerekekre vigyázni, miközben úgy érzed, hogy lemaradsz arról, ami odakint történik.
Azt is megértem, hogy elszomorodsz, amikor anyám kritizálja a gyerekeink nevelésének módját, mert senki sem tudja jobban, mi a legjobb a gyerekeknek, mint maga az anya.
Megértem, hogy anyának lenni azt jelenti, hogy a társadalomban a legnehezebb terhet cipeled. Azt, amelyet senki sem értékel, becsül vagy honorál.
Nemcsak azért írom ezt a levelet, hogy tudassam veled, hogy hiányzol, hanem azért is, mert nem akarom, hogy még egy nap elteljen anélkül, hogy elmondanám neked:
Nagyon bátor vagy, nagyszerű munkát végzel, és csodállak téged.
Nemcsak a férjeknek kellene ezt az értéket megadniuk a nőknek, mint feleségeknek és anyáknak, hanem nekünk, gyerekeknek is.
Bár néha kicsit “unalmasak” tudnak lenni, az igazság az, hogy mindent értünk tesznek. Ezért ma, akár férj vagy, akár fiú vagy, akár mindkettő, arra kérünk, hogy menj oda a számodra fontos nőkhez, mondd el nekik mindazt, mit neked jelentenek, és köszönd meg nekik mindazt, amit tesznek.
