A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs Smith idegesen várja a jelentkezőt.
Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia. Mrs Smith ajtót nyit.
– Jó reggelt asszonyom, azért jöttem…
– Ó, tudom miért jött. Már nagyon vártam – mondja Mrs Smith.
– Tényleg? – lepődik meg a fotós. – Nagyon jó. Tudja, a gyerekek a specialitásom.
– Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet! Hamarosan Mrs Smith a tárgyra tér:
– Nos, akkor hol kezdjük?
– Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet…
– Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
– Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
– Úristen, az nagyon sok… – sóhajtja Mrs Smith.
– Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
– Hát, nem is tudom… – motyogja Mrs Smith.
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyerekfényképeiből. Megmutatja az elsőt:
– Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
– Úristen! – kiált fel Mrs Smith előhúzva zsebkendőjét.
– És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
– Megnehezítette?
– Igen. Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
– Négy-öt sorban? – kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
– Igen – mondja a fotós. – Az anyjuk nagyon hisztis volt. több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már
sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
– Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm… felszerelését? – hajol előre Mrs Smith.
– Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
– Állványát?
– Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?… A fenébe, hát nem elájult?
