Egy forró nyári délutánon Jani összefut Marikával a TSZ udvarán.
– Szia, Marika! – szólítja meg vigyorogva. – Adok neked ötszáz forintot, ha egy pillanatra megfogod…
Marika meglepetten néz rá.
– Te nem vagy normális…
– Na, mit számít? Ötszáz forint az ötszáz forint.
A nő erre tétován álldogál még néhány másodpercig, aztán megadóan megvonja a vállát.
– Jól van, de csak egy pillanatra!
Megteszi, amit Jani kért, aztán zavartan elpirul, és sietve elindul hazafelé.
Marika minden részletet elmond, mire az anyja felkiált:
– Azonnal menj be a templomba és mosd meg a kezed szentelt vízzel!
Másnap újra összefutnak Janikával.
– Te, Marika! Ha megnézed, adok ezer forintot!
Marika elgondolkodik, aztán lesüti a szemét:
– Jó, de csak egy pillanatra!
Megnézi… majd megint rohan haza, és megint az anyjába ütközik.
– Marika! Mi van már megint?
– Janika megmutatta…
Az anya sikoltva:
– Most azonnal menj és mosd ki a szemed szentelt vízzel!
Telnek a napok. Egy délután Janika vidáman fütyörészve megy hazafelé, mikor szembejön vele Marika anyja.
– Janikám, nem láttad mostanában Marikát?
Jani erre elvigyorodik:
– Dehogynem, most épp a templomban van… szentelt vízzel mossa a száját!