Egy üzletember – a tárgyalásait befejezve – egy könnyűvérű hölgyet keresett, a délután kellemes eltöltésére, mielőtt hazautazott volna.
Talált is egy szemrevaló nőt, aki hajlandó volt a délutánt vele tölteni a hotelszobában, a megegyezett összegért, ami kerek 500 dollárra rúgott.
Az „entyempentyem” végeztével üzletemberünk kijelentette, hogy készpénze nincs, de kiírat egy csekket a titkárnőjével mihelyt hazaér, és elküldi neki, mint „LAKASBÉRLÉSI DÍJ”. Másnap – útban az irodája felé azonban úgy gondolja, hogy egy kicsit könnyelmű volt, hiszen így utólag belegondolva az egész nem ért 500 dollárt.
Ezért aztán a titkárnőjével közli, hogy írjon ki egy 250 dollárról szóló csekket, és diktál hozzá egy levelet:
Kedves Hölgyem! A borítékban talál ön egy 250 dollárról szóló csekket, és szeretném közölni, hogy azért nem fizetem ki a megalkudott árat, mert én úgy gondoltam, hogy a lakás:
1.) nem lesz ennyire használt állapotban
2.) lesz elég fűtés
3.) és kicsike, barátságos lesz
Viszont úgy vettem észre, hogy mar nagyon sokan laktak benne, semmi fűtés nem volt, ahhoz viszont nagyon nagy volt, hogy az ember otthon érezze magát benne.
A hölgy megkapván a levelet, postafordultával küldte is vissza:
Tisztelt Uram!
Először is nem értem, hogy hogyan képzeli, hogy egy ilyen gyönyörű lakás üresen álljon akar egy napig is? A fűtésről csak annyit, hogy eléggé jól fűt ott minden, csak meg kellett volna találni a kapcsolót! Ami pedig a lakás nagyságát illeti, azt nevetségesnek tartom, hogy akinek alig van bútora, az csodálkozik, hogy kong a terem, és a tulajdonost hibáztatja ezért!
