Ez a 22 fotó megmutatja, hogy még a tulajdon párjában sem bízhat meg az ember

Bármennyire is szeretjük a párunkat, és hiába tudjuk, hogy ő is odavan értünk, egy biztos: sosem lehetünk biztonságban egymás mellett. Egy valamirevaló kapcsolatban ugyanis helyet kap a humor, egymás piszkálása és ugratása, ami amellett, hogy az adott pillanatban talán bosszantó is tud lenni, a következő pillanatban már összeborulva nevetünk azon, hogy milyen mókás is egymás mellett az élet! Arra azért vigyázni kell, hogy ne vigyük túlzásba a dolgot, mert így is sokszor rezeg a léc, amit még éppen el tudunk viselni… ?

Megkértem a nejemet, hogy hazafele hozzon nekem fánkot. Ezt tette velük ez a boszorkány…

2003837342_141246931608136.jpg

Csak egy kiáltást hallottam a fürdőszobából: “hogy mehettem hozzá ehhez az emberhez?!”

842817045_158686160814126.jpg

Játékkatonákat rejtettem a párom oldalára az ágyban. Nem tud róluk semmit, amíg be nem ugrik majd az ágyba…

1459843644_1057716081577766.jpg

A nejem és én elmentünk megnézni az “Az” című filmet a moziba. Én tudtam, hogy miről fog szólni, Ő nem. Ezért mielőtt elindultunk, hagytam neki egy kis meglepetést, amit csak akkor vett észre, miután hazaértünk a moziból…

631846110_1960160816641141.jpg

A nejem azt akarta, hogy a környék minden asszonya tudjon róla, hogy öregszem.

78397299_661160817063981.jpg

A pasim szólt, hogy siessek haza a munkából, mert romantikus meglepetése van a számomra…

1117966221_1501912216081830.jpg

A nejem emlékeztetett rá, hogy ha akar, képes úgy kinézni, mint Pom Pom.

873131219_1281608200839514.jpg

A párom megkért, hogy csináljak neki egy “kis” reggelit. Bon Appétit, édesem.

1270825261_398255516082120.jpg

Valentin-napi meglepetés a kedves nejemtől 30 év házasság után. (Felirat: megtűrlek)

1662416397_225160822105256.jpg

Tengerparton nyaraltunk és apám nagy nehezen beadta a derekát, hogy készítsen egy képet az anyámról… ő az, aki integet a háttérben.

763980339_801651716082305.jpg

A barátnőm ragaszkodott hozzá, hogy ő tegye fel a fürdőszobai tükröt. Most ezt látom a tükörbe nézve…

1657873710_444789216082418.jpg

A nejem “vicces” üzeneteket szokott csomagolni az ebédem mellé. Ez volt a mai desszertemre írva… (Felirat: megmérgeztem a kajádat)

1118962390_61269216082556.jpg

A barátnőm folyamatosan képeket készített rólam miközben aludtam, ma végre megmutatta őket.

963659093_1116082635034426.jpg

Elvesztettem a barátnőmmel kötött fogadást, most egy évig rózsaszín piercinget kell hordanom a köldökömben.

918704527_446951608275960.jpg

A barátnőm elvitt egy lakberendezési áruházba. Annyira éhes voltam és unatkoztam, hogy sajtburgert készítettem magamnak az ott talált holmikból…

1432103325_1367160828510515.jpg

Megleptem a csajomat egy romantikus vacsorával.

1577431088_986465016082982.jpg

Így alszik a kedvesem a kétszemélyes franciaágyon.

704994318_2059808316083096.jpg

A barátnőm megkérdezte, hogy kérhet-e belőle egy harapást. Én hülye rábólintottam…

1712643048_1614376160831349.jpg

Miközben a barátnőm aludt, leszedtem a műszempilláit, és bajuszt csináltam belőlük.

1166919501_2116083302612104.jpg

A srác a kék pólóban már szemmel láthatóan megbánta, hogy ide hozta vacsorázni a kedvesét. Ezután egy szombat esti romantikus vacsora már nem lesz elég a lánynak…

1057007810_16023160834012.jpg